VoilaMode

Gombold Újra 2011. – mert még mindig divat a magyar!

Az életre kelt magyar kreativitás

Volt a már befutott tervező, volt a friss diplomás és persze olyan is, akinek mindez új volt, mégis megpróbálta. A bemutatott pályaművek között volt, aki csupán kiegészítőket tervezett és volt olyan, aki felöltöztette a modellt tetőtől-talpig. A 420 beadott pályázat közül május 8-án, a Szépművészeti Múzeumban élőben is megcsodálhattuk a 35 legjobbat.

Kis késéssel érkeztünk, de a hatalmas, kígyózó sorokat ellátva úgy gondoltuk, még biztos nem maradtunk le semmiről. A múzeum épülete előtt miután megkaptuk a belépéshez szükséges karszalagot a hostess lányoktól, egy kedves biztonsági őr felvezetett a lépcsőkön, egészen addig a teremig ahol a meghívott vendégek várakoztak a bemutató kezdetéig. Itt együtt falatozhattunk, és italozhattunk többek között Tolvai Renivel és Nagy Anna kormányszóvivővel.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A kezdetek

Órisái érdeklődés várta a Golmold újra! 2011-es legelső divatbemutatóját, látva a megjelent, és végelláthatatlan vendégsereget. A reneszánsz teremben megtartott, látványos bemutató zsűri tagjai közt volt a neves Zoób Kati divattervező, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Kopek Gábor, a MOME rektora, Novák Péter előadóművész, Maróy Krisztina, a GLAMOUR főszerkesztője, Tolvai Renáta, a Megasztár 2010-es győztese, a kezdeményező KIM részéről pedig Papp-Váry Borbála, kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár.

És most lássuk a pályázókat

1. Csegöldi Erika / Piros menyasszonyok

A textil és ruhatervező iparművész, még Erdélyben látta meg a napvilágot, de tanulmányainak és Budapest szépségének köszönhetően Magyarországon maradt. Piros menyasszonyok névre keresztelt kollekciójával a kalotaszegi népviseletet vitte a kifutóra. Tulipán és rózsamotívumai pedig új formában, trendi felfogásban kerültek az applikált minták közé. Erika ruháinak minden egyed darabját saját maga készíti kézzel, hagyományos varrástechnikával, sok ráfordítással.

http://www.coroflot.com/erikas

2. Kormos Anna Zsófia, Gálvölgyi Anett Evelin, Baranyi Ádám, Miovác Márton Zsolt

A Patyolat névre hallgató mini-kollekció darabjaiban hazánk különböző tájegységeinek a jellegzetes mintáit és szabástechnikáit ötvözték az alkotók, kortárs anyagokat alkalmazva.

3. Tihanyi Ildikó: Pöndő

Szakmáját tekintve Tihanyi Ildikó díszlet és jelmeztervező. Kollekciójának darabjai különlegesek és egyediek voltak. A ruhák hatalmas fodrokkal díszítettek, természetes anyagokból készültek, inspirációs forrásuk a népi pendelyekig nyúlik vissza.

4. Berecz Vanda: Motiva

Vanda modelljeit egyszerű fekete overálokban küldte ki, egyszerű oknál fogva, hogy színes táskakollekciója igazán nagy hangsúlyt kapjon a színpadon. A magyar népművészet virágmotívumai ihlették, különleges táskái origami technikával alkotta meg. Az egyik nagy kedvencünk volt ezen az estén.

http://bereczvanda.carbonmade.com/

5. Csabai Zita, Farkas Zsófia: Tavaszpásztor

A lányok a hagyományos pásztorviseletet, és a subát vették terveik alapjául, melyeket pályamunkájukban teljesen újraértelmeztek. A suba ebben az esetben esőkabátként funkcionalizált, teljesen újszerű anyaghasználattal és kontrasztos felületekkel kombinálva.

6. Kárpáti Judit Eszter: Ha Én Rózsa volnék…

„ nem csak egyszer nyílnék, minden évben négyszer virágba borulnék…” Ugye ti is ismeritek ezt a dalt? Kárpáti Judit biztosan, mert kollekcióját ez a pár sor ihlette.  Ruhái egyszerűek mégis egyediek voltak, a hagyományos matyó hímzésmintákat átalakította pixelekké a számítógép segítségével, majd azokat felvitte a fehér ruhákra a digitális nyomástechnika segítségével.

7. Blue Paprika: Etnicgeometric

A tervezőpáros Pálffy Szilvia és Szűcs Teréz ruháik kialakításában igen nagy hangsúlyt fektettek amerész színekre, izgalmasan használt domináns motívumokra. Ruháikban mindig a népművészet elemeit és az aktuális trendeket vegyítik.

http://www.bluepaprika.hu/

8. Fábri Zsuzsanna: Huszárvágás

A nyíregyházi születésű fiatal lány kollekcióját a magyar huszárok viselete ihlette, zsinórozást imitáló felületekkel a 80-as évek öltözködési stílusában.

9. Patent Csoport: Esőváró

Orbán Ivett és Nagy Júlia tervezőpáros gondolt egy nagyot és megalkották a magyar motívumokkal díszített esőkabátot és esőernyőt. A lányok meg akarták mutatni, hogy az esőt vidáman és divatosan is el lehet viselni.

10. Illésy Lenke: Felgallérozva

Lenkéről talán kevesen tudjátok, hogy van egy ikertestvére, és bizony a divattervezés sosem a gyermekkori álma, most mégis felvonultatta a színpadon különleges, Felgallérozva névre keresztelt kollekcióját. A tervezőlány kollekciójában a székely népviselet fekete-piros színeit, motívumait alkalmazta, mely egyszerre hagyományteremtő és egyszerre felel meg a XXI. század városias igényeknek.

http://www.ille-olla.hu

11. Pusztai Judit: Pásztorka

A pásztorka kollekció tervezője szerint nagyon is hordható, hétköznapi ruházat a mai kor fiataljai számára, amelynek mintáiban a búsó-álarcokat és a pásztorfaragás motívumait fedezhetjük fel.

12. Kovács Mónika: Somogyi Minták

Ennél a pályázati kollekciónál a tervező egytől-egyig kézzel szőtt és nyomott textíliákat használt fel, melyeket a hagyományos pásztorfaragások és a cifraszűr szabásnélküliség inspirálta.

13. Stoffán Linda: XXI. Századi Menyecskék

Linda ruháiban is egyszerre jelen van a múlt és a jelen. Szűcshímzéssel bundák, rokolyák és székely öltözetek vonultak fel a színpadon, melyekben vegyítve van a XXI. századi „menyecske” trend. Fekete-piros rokolyái igazán emlékezetessé tehetnek minden alkalmat.

14. Juhász Lilla Eszter: Ma Matyóm

Lilla pályamunkáiban a matyó hímzések egyedi színvilága és motívumai születnek újjá egy modern lábbeliben.

15. Karácsony Ilona: Minda

Ilona gyönyörű hímzésmintákkal díszített ruháit az északkeleti országrészen található Mezőkövesdről származó népviseletek és motívumok ihlették.

16.  Mimm: Madárka

Hendzsel Ilona és Nagy Móni ékszerkollekcióját azonnal a szívünkbe zártuk.a magyar népmesék, a hímes tojások és mézeskalácsok színes világa ihlette meg őket ékszerek és táskák formájában, melyek szerintünk valóban a hordhatóság határain belül maradtak.

17. Kocsis Anna: Testálarc

Mi emberek gyakran álarc mögé bújunk, amikor kilépünk az utcára, amikor emberek közé megyünk, és talán részben ez ihlette Kocsis Anna álarcba bújt modelljeit. Ruhái a magyar busóviseleteket idézték, körkötött anyagból, vágásokkal, hasításokkal alakított rojtos viseletekkel, hatalmas „ördög” szarvakkal kiegészítve.

18. Artista

Az Artista Stúdiót hat tervező hozta létre még 1993-ban: Imre Katalin, Iván Júlia, Köves Ábel, Rácz Nóra, Schön Edina, Stampf Katalin. A márkanév az egyetemi évek alatt ragadt a tervező csapatra, és ezt később meg is tartották. Pályázatuk a mai divatot képviselve a hétköznapi viseletre koncentrálódott, de közben belecsempészve egy csipetnyi múltat.

19. Kamchatka : Feling-Feeling

Schulteisz Márta ruha-és textiltervező, a Kamchatka tervezője kollekció megtervezésénél egy egyszerű alapformából, a nyakba bevarrott ujjú parasztingből indult ki. Ennek a formának a felnagyításával, léptékváltásával jutott el végül a bemutatott ruhákhoz.

20. Esztány István: Bővülő táskák

Az Erdélyben élő, csak Székely divatdiktátorként ismert tervező táskáit a népviseletek gazdagon redőződő alsószoknyarétegei inspirálták. A Bővülő táskákra keresztelt kollekcióját először a diplomamunkájaként alkotta a MOMÉ-n, melyek nagyon látványos és mégis egyszerűel.


Székelyföld

21. Kele Ildikó: Egyszer volt hol nem volt

ldikó kollekciójának az „Egyszer volt, hol nem volt…” címet adta, ugyanis mesés darabjainak elkészítéséhez inspirációt a Magyar népmesékből merített. A mesék képi világa, szimbólumai és motívumai a népművészetnek már egy modernebb képzőművészeti szemlélete köszönt vissza a színpadon, a kötött kelméből készült réteges öltözetekben.


22. Je Suis Belle: Tünde

A Je Suis Belle azt jelenti, hogy Szép vagyok. A márka három francia szóból áll, amelyek az énképről, a létről és a szépségről mesélnek. Dévényi Dalma és Kiss Tibor tervezőpáros Tünde elnevezésű kollekciója a fehér-piros színekkel játszott és a magyar népviselet motívumaival. Szépek és igényesek voltak.

23. Mán Renáta: Honfoglalás

A tervező ruhái természetes anyagokból készültek, Ezek a darabok a honfoglalás kori magyar viseletet megidéző és a vitéz veretek újraértelmezett mintázatát viselték magukon.

24. Béta Csoport: Pixelfolk

Rainer-Micsinyei Zsófia és Varga Cecília tervezőpáros egy különleges táskakollekcióval debütáltak. A lányok a tervekben szereplő táskákat egy darabból alakították ki, varrás helyett a szövéshez hasonló fűzött összeállítási móddal a népi szőttesek motívumkincsét felhasználva.

25. Tóth Melinda, Lajos Attila: Abigél álma

Az Abigél álma kollekció a régi leányneveldék hangulatát ötvözi népi stílusjegyekkel, a mai trendnek megfelelően. Kollekciójukban átértelmezve jelennek meg a szoknyák, és a vászon férfiingek és gatyák.

26. Gallatz Rita: Kapcsolatok

A Kapcsolatok nevű kollekciót, nevéhez hűen a modellek kézenfogva vonultatták fel a kifutón. A kalotaszegi írásos varrottasok felnagyítva az egyszerű fekete dresszek alkotóelemeivé váltak. Hordhatóak? – talán nem, Különlegesek? – annál inkább.

27. Kutasi Beáta: Szezon Kollekció

Telitalpú zsinorcipők, zoknira felhúzva. Beáta cipőkollekciója a zsinórozási minták, más néven vitézkötések műanyag vezetékek és damilok alkalmazásával készültek.

28. Véssey Anna, Simon Judit: Rakottas

A lányok ruháiban a kötött és a nemezelt anyagok találkoznak a modern, uniszex felfogásban.

29. Nati 100% Pure Idea: Cifraszőr

Gyulai Natália pályamunkái vadak, őrülten színesek és nagyon szőrösek voltak. 

30. Náfrádi Márta: Levendula

A magyar népművészet varrástechnológiája, motívumai és jellegzetes darabjai, mint a népi hálóingek, a rakott szoknyák és vászoningek ihlették meg Náfrádi Márta tavaszi-nyári kollekcióját. A zsűri úgy vélte, Márta ruhái kiérdemelték a harmadik helyet.

31. ANH TUAN: Paszomány

Luu Anh Tuan egy vietnámi gyökerekkel rendelkező magyar tervező. Különleges táskakollekcióval küldte modelljeit a színpadra. Táskái és kiegészítői készítésekor legtöbbször a már rég elfeledett hagyományos kézműves technikákat alkalmazza, melyeket modern technikákkal kombinál. Ezen az estén a huszárruhák zsinórozását használta fel kreációiban.

32. Márton-Végső: Fehér Madár

MártonRózsa és VégsőGizella tervezőpáros esküvőruhák, fellépő ruhák és lakásdesigner kiegészítőket, dekorációkat is alkotnak. A hófehér, földig érő ruhákban Rózsa és Gizella modelljei a modern, 21. századi arákat testesítették meg. A kollekció a fehér galambot szimbolizálta számunkra.

33. Gyöngyösi Renáta: Metallic-Folklór

A dunántúli magyar népviselet a vad, punk és rock stílusjegyekkel ötvözte a divattervező. Ruhái a nagyvárosi szubkultúrák és a tradíciók keveredését egyszerre viselték magukon. A zsűri döntése alapján Gyöngyösi Renáta kapta az első helyet. Gratulálunk!

34. Surányi Szilárd: Baiver1t

Surányi Szilárd a Golmbold újra! pályázat második helyezését érte el kollekciójával. A zsűrit a stilizált népi motívumokkal nyűgözte le.

35. Dresscode: Három királyfi, három királylány, a fehér ló fia

Ez a kollekció egyáltalán nem hétköznapra, a mindennapokra született. Csillogó anyagaikkal, hatalmas díszítettségükkel, pedig túlkombináltnak, sűrűnek tűnhet, mégis egységes egészként alkotta meg a magyar mesevilágot a színpadon.

A Három királyfi, három királylány, a fehér ló fia nevű, ezüst-arany-gyémánt anygaokból készül, extravagáns kollekció formabontónak minősül, mégis kötődik a hagyományos formákhoz és a magyar motívumokhoz.

A divatbemutató után megválasztották hazánk első divatnagykövetét is, Mihalik Enikő modell személyében. Az eseményt több ezer fős tömeg kísérte végig figyelemmel, úgy bent a múzeum épületén belül, mint a múzeum előtt, a kihelyezett hatalmas kivetítőkön.

Ez azt jelentette, hogy sajnos, a Szépművészeti Múzeum kapacitása nem akkora, mert nem fért be minden érdeklődő, de azt is, hogy nagyon sokan látni akarták a bemutatót, még akkor is, ha kint ragadnak az utcán.

A Golbold újra! formabontó kezdeményezés, mert valóban szükség van ilyen és ehhez hasonló eseményekre,ahol a magyar tervezők álmai valóra válhatnak.

Nektek hogy tetszett?

kiss

További információ:
http://www.gomboldujra.hu

Ha tetszett a poszt, gyertek és csatlakozzatok a VoilaMode Facebook oldalához, de természetesen az Instagram-on is követhettek: @voilamode13

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!