Szülinapos bejegyzés
Már korán reggel kiugrottam az ágyból, ám a megszokott, undok vekker helyett ma a barátaim sms-eire ébredhettem, akik kedves üzenetekkel hozták a tudomásomra, hogy bizony ismét egy évvel öregebb, vagy inkább egy évvel érettebb lettem. A meglepetés szülinapi tortámon, amiről már tegnap tudomást szereztem, épp 31 gyertya égtelenkedett. Atyaég ezt még leírni is sok, nem hogy elfújni, de azért megpróbálkozom vele.
A blogomat közel két éve dédelgetem, pátyolgatom, amelynek köszönhetően olyan emberekkel ismerkedhettem meg általa, akikkel talán sosem lett volna lehetőségem találkozni. Nekik és a VoilaMode összes hősies olvasójának szeretném megköszönni, hogy minden nap velem ébrednek, hogy gyakran elmosolyodnak a reggeli szösszeneitmen, hogy türelmesen végigolvassák mindazt, amit napról-napra a laptopom monitorjára pötyögök és mindig kedves gondolatokkal fűszerezik meg a hétköznapjaimat.
Bár tudtam, hogy a mai nap az én napom, de reggel még úgy véltem, ez a nap sem lesz más, mint a többi….de tévedtem. A szülinapomon ugyanis még az idő is nekem kedvezett, a borús, esős idő helyett valami csodásan ragyogó napsütés várt rám, mindamellett a reggelem is remekül indult. Az üzenetek és e-mailek megválaszolása közben a párom ágyba hozta a reggelit.
Nekem valahogy nem indul be a reggel egy jó erős, forró fekete nélkül, de ennek a mai kávénak valahogy más volt az íze, sokkal finomabb volt, mint eddig bármelyik reggelen. Igaz most volt rá időm, hogy kedvenc magazinjaim társaságában elkortyolgassam és még véletlenül sem pillantsak rá az órára.
A finom pirítós után ölembe vettem a kifogyhatatlan sminkkészletemet és partiképes nőt faragtam magamból…. sietnem kellett, hisz már késésben voltam a csajos randevúmról…
Úgy robbantam ki otthonról mint egy kis mini atombomba, rászabadultam a városra és imádott barátnőimre…
Miután mindannyian lenyugtattuk magunkat kedvenc levendulás teánkkal, az első őrjöngés után beugrottunk egy kis regenerálásra. Bizony, 30 év felett ezt már nem csupán hobbinak fogom fel, hanem kötelezően előírt feladatnak…..
A legutolsó uborkaszelet elmajszolása után ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy átbogarásszam a szomszédos Vintage butik kínálatát, amelynél sem olcsóbb, sem hatalmasabb választékkal még nem találkoztam… És amíg én és a már így is szűkös gardróbom jó néhány új családtaggal gazdagodott, addig a pénztárcám csak fogyott és fogyott…de ma még ez sem érdekelt.
Otthon egy halom levél várt a postaládámban, de nagy kő esett le a szívemről, amikor azokat kibontva nem sárga színű, befizetésre váró lapulevelek bukkantak elő. Távol élő barátok és rokonok jókívánsági bújtak elő a hófehér borítékokokból…
Boldog voltam, nagyon boldog. De hát kinek ne esne jól ennyi kedves üzenet, ennyi szívből jövő jókívánság? Túlcsordultam szeretettel, ami általában rám annyira nem jellemző, de ez a nap mégis csak más mint a többi. Át tudtam volna ölelni az egész világot, az ölelésekből persze a világ legrosszabb kiskutyájának is jutott bőven…
Kutyi a helyén, a család szőrmók tagjai megetetve, üzenetek megválaszolva, az asztal megterítve, jöhettek a vendégek.
Jó szülinaposhoz híven igyekeztem jó házigazda lenni. Volt velkámdrink, alacsony kalóriában gazdag falatka és mini pötyi puding.
Nagyon jól éreztem magam, és a hangos nevetéseket hallva úgy gondolom a többiek sem unták magukat halálra. Tudom, hogy a legjobb dolog adni, de miután annyi időt töltöttem a konyhában, és oly sok ínycsiklandozó finomságot adtam a barátaimnak, jöhetett a nap csúcspontja, a pillanat amikor én is kaphatok valamit…
A nagy napba még egy kis lötyögés is belefért. Egyrészt, hogy letornázzuk az alpesi tejszínhabos tortámat, másrészt, hogy egy jót nevessünk egymás tánclépésein, amelyeket még a ’80-as évek legnagyobb sztárjai is megirigyeltek volna….
Energiatartalékaink utánpótlására mohó kisgyerekekként felfaltuk a tortám utolsó morzsáit is, majd elbúcsúztunk egymástól…
Egyedül maradtam, vagy legalább azt hittem, amikor is betoppant az a személy, aki már 7 éve életem legfontosabb része, és drága kütyük, csillogó ékszerek, trendi táskák helyett megajándékozott a legkedvesebb dologgal, amit csak kaphattam a születésnapomon, egy puha, ölelgetnivaló mackóval…. Ő azt hiszem már a 117. lakója pöttömnyi medvebirodalmamnak, a neve pedig egyszerűen Piri lett…
Nos, valahogy így telt el a mai napom. Most megyek, mert vár rám a csatatérre emlékeztető konyhám és persze a jó meleg ágyam. Csodás estét Hősök!
Christine
Képek: http://pinterest.com/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: