Így szabadult a VoilaMode csapata
2014. július 30-ára volt időpontunk. Megjegyzem, így a nyár közepén nem is volt egyszerű összeszedni a baráti körünkből a hatfős csapatot, bár azt hittem, mindenki kapkodni fog a lehetőség után. Volt, aki már előre megvett jeggyel koncertre ment, volt, aki nyaralt, vagy épp lakásfelújított – de aki nem tudott jönni, az mind sajnálta, hogy most ki fog maradni valamiből.
Mi meg már jó előre izgultunk. Tudtuk, hogy pontosan kell érkeznünk, mert a szobát fél 8-kor be fogják zárni, ezért már fél 7-re szerveztük a találkozónkat a Nyugatihoz, hogy senki ne késsen el. Ugyanis csapatunk minden tagja notórius késő… 🙂 A szervezők pedig azt javasolták, hogy 10-15 perccel korábban érkezzünk…
Persze azzal kezdtük, hogy senki sem ért oda időben a találkára, sorban jöttek a telefonok, hogy éppen ki hol tart. Panni ért oda először, aztán mi Péterrel, majd Magdi és Mano. Egy kávézóban kortyolgattuk a kávékat-frappékat, miközben találgattuk, vajon mi vár ránk. Variációk gyártása, hogy mi van, ha bent maradunk. Vihorásztunk. Értesítettük a családot, utolsó posztok a facebookon, ha esetleg eltűnnénk … 🙂
Sanyi, a hatodik csapattag még 7-kor sem volt sehol… és 7.05-kor sem…. és 7.10-kor sem. Már kezdtük elkönyvelni, hogy bizony elkésünk, és nélkülünk zárják be a szobát, elindult a poénkodás, hogy nekünk nehezített lesz a pálya, mert először a bezárt szobába kell majd bejutnunk, hogy aztán onnan ki is tudjunk jutni!
Negyedkor úgy döntöttük, megyünk, Sanyival vagy nélküle. Már elindultunk az autókhoz, mikor Sanyi futva becsatlakozott, reklamált, hogy ő még sajtburgert enne, de lehurrogtuk. A kocsihoz menet útközben azért leakasztott még egy fagyit valahonnan. Van lélekjelenléte. J
19.27-kor a bejáratnál álltunk. Pincelejáró. A kétszárnyas ajtónak csak az egyik része volt nyitva. Kicsit szűk így a bejárat, újabb poénhullám, hogy nekünk már a lejutással is meg kell küzdenünk, meg ez már az első feladat, csak azt zárják be, aki le is jut, stb. (Látod, Sanyi, hogy nem kellett az a sajtburger! 🙂 )
A röhögések közepette azért átpréselődtünk, lejutottunk, rendeztük sorainkat – mindenki játékra kész. Nóra a segítőnk elmondta, mi a cél: feladatok megoldása révén lakatokat kell kinyitnunk, átjutnunk az egyikből a másik szobába, illetve a végén ki a szobákból. A csomagokat el lehetett helyezni egy zárható szekrényben. Fülledt meleg volt, a fél literes vizemhez ragaszkodtam.
Irány a szoba!
Be voltunk zárva és mégsem. Ez azért jó, mert klausztrofóbiások is nyugodtan kipróbálhatják magukat. A feladványok pedig nagyon ötletesek és agyafúrtak voltak, néha megtévesztőek. Némely tárgy félrevezető volt, vagy csak díszlet, mi pedig mindenképp be akartuk illeszteni a játékba, máskor pedig túlkombináltuk a feladatot. Az idő múlását közben negyedóránként madárcsicsergés jelezte. Az első negyed után éreztem, hogy itt aztán nem lesz rekord-döntögetés (huszonvalahány perc alatti szabadulás), és mivel akkor talán még egy lakatot sem nyitottunk ki a 9-ből, a szabadulást is erősen kétségbe vontam. Folyamatosan kutattuk a szobát, annak minden zugát, a bútorok minden szegletét, egyelőre hiába.
Pedig jó és igen vegyes csapatunk volt, volt benne holográfus -matematikus, sience-fiction író (és tévé- sorozatok forgatókönyvírója), remek képregényeket rajzoló grafikus (mellesleg újságíró), informatikus (aki korábban egy kiadvány főszerkesztője volt), egy egészségügyben dolgozó jogtanácsos és egy ügyvéd (hobbiját tekintve végzett lakberendező). Díszes társaság. Most fogunk lebőgni…
Aztán kinyílt egy lakat, majd még egy! Hajrá, van még időnk! Megint nem nyílik, pedig biztos ez a megoldás, vagy mégsem? – hányszor mondtuk ki! Mano meg volt róla győződve, hogy két lakatot összecseréltek! Letelt a második negyed. Folyt rólunk a víz, meleg volt, küzdöttünk a feladatokkal. Aztán egyszer csak végre kinyílt a másik szoba ajtaja.
Újabb feladványok.
Később Mano belátta, hogy nem, mégsem cseréltek össze semmit. Mikor kezdtünk volna elveszni, kaptunk segítséget. Mindenki csinált mindent, már nem tudtam követni, ki mivel foglalkozik és ki hol tart. Aztán egyszercsak azt vettük észre, hogy mindenki egy feladvánnyal foglalkozik, körbeálljuk, együtt rakosgatunk, kórusban mondjuk a megoldást. Ismét lehurrogjuk Sanyit, nem, nem jót nyomtál, – Jézus, Sanyi nem érzi a színek között a különbséget! – Kezdjük újra, elölről, fogy az idő- bár én nem hallottam a harmadik csiripelést. Mindenki ott áll az ajtó mellett, aztán katt! – és kinyílik!
Az ajtó mögött ott van Nóra, hiszen akkor kijutottunk! Hű, egyáltalán időn belül voltunk? Igen, 56 perc! Tehát volt harmadik csiripelés. 56 perc ??? Akkor csak épphogy! De a lényeg, hogy kijutottunk, nem kellett minket kiengedni!
Kiszabadultunk a szabadulószobából!!!!! 🙂
Kicsit euforikusra sikeredett a hangulat, talán először el sem hittük, hiszen csak 22%-os a kijutási arány!, meg mert nemrég még olyan rosszul álltunk… De kint voltunk, szóval volt örömködés, Nóra szegény (bocsi) mutogatta az örök csoki titkát, hiszen a játék célja a kijutáson túl ennek megtalálása is volt, de minket ez akkor már nem izgatott, ki/fel-szabadultunk!
Most lehetett nevetni a sok szerencsétlenkedésen, mennyi időt elszúrtunk ezzel meg azzal, pedig ezt kellett volna ahelyett, hogy… meg mit szórakoztunk azzal a hülyeséggel, amikor ott volt a szemünk előtt, majd kiszúrta, és így tovább és így tovább a végtelenségig.
Eszembe jutott, hogy rettentően szomjas vagyok, és hogy nekem volt valahol egy vizem, visszamentem, most már szabadon lehetett, végülis az egyik szobában az egyik szék alatt találtam meg. Hogy kerülhetett oda? Nem tudom, nem észleltem, mint ahogy azt sem, mikor volt a harmadik csiripelés, vagy hogy a negyedik negyedben végül már ki mivel foglalkozott. Ezt hívják úgy, hogy elragadott a játék heve ?!?
Végül le lettünk fotózva az 56 percünkkel, mindenki vigyorog, kérünk még fotót, aztán saját géppel is, majd újabbnál újabbakat, mert valaki mindig alszik, nem figyel. Talán mert kicsit el is fáradtunk az egyórás intenzív fejtörésben, koncentrálásban.
Kinyomakszunk az ajtón a kinti világba. Morfondírozunk, hogy ünnepelni meg a fáradtságra mégiscsak jól jönne most a csokiszökőkút. Na majd legközelebb! Mert hogy lesz legközelebb, az biztos. Hiszen vár ránk még két szoba, ahonnan ki lehet szabadulni, fel kell fedezni, meg kell oldani! Vigyázat, jövünk! 🙂
VM
Szimi
Bővebb információk, és a kezdeményezéshez eddig csatlakozott Szabadulószobák országos listája a http://www.szabaduloszobak.hu weboldalon vagy a https://www.facebook.com/szabaduloszobakejszakaja facebook oldalon találhatóak.
A Sweet Escape szobáit itt találod:
www.szabaduloszoba.hu
Ha tetszett a poszt, gyertek és csatlakozzatok a VoilaMode Facebook oldalához, de természetesen az Instagram-on is követhettek: @voilamode13
