Add meg bőrödnek azt, amire mindig is vágyott
A bőr saját belső órájának megértése segít abban, hogy hatékonyan óvjuk és védjük, annak érdekében, hogy a lehető legragyogóbb formáját mutathassa. Az Eucerin most elhozta számodra azt az intenzív, hidratáló hatású arckrémet, amely a bőr minden apró igényét ki tudja elégíteni.
Belső óra – testünk szabályozó központja
„Testünk minden egyes sejtjében és szövetében ketyeg egy belső óra” – magyarázza Prof. Dr. Achim Kramer, a berlini Charité kronobiológiai kutatócsoportjának vezetője. A professzor a Beiersdorffal együttműködve jutott arra a felismerésre, hogy nemcsak a testünknek, hanem a bőrünknek is van saját belső órája, amely az adott napszaknak megfelelően működik.
„Már tudjuk, hogy a bőr nedvességtartalma a napszaktól is függ” – teszi hozzá Kramer professzor. A késői fekvés és az esti arcápolás hiánya másnap szemmel látható nyomokat hagy a bőrünkön: a tükörbe nézve reggel táskás szemekkel, illetve fakó és fáradt bőrrel találhatjuk szembe magunkat. Bár eddig valószínűleg nem a belső óra jutott elsőre eszünkbe a bőrünkről, a tudományos kutatások szerint nagy szerepe van abban, hogy arcbőrünk ragyogó maradjon.
Óvjuk meg a bőrünket, hallgassunk a belső órájára
A száraz bőrnek számos oka lehet. Ezek egyike a transzepidermális vízveszteség (TEWL). „A TEWL a bőr vízáteresztő képességét jelenti, vagyis azt, hogy mennyi víz párolog el, illetve mennyi jut be a bőr felszínén keresztül” – mondta Kramer professzor. Ennek mértéke a napszaktól is függ. Az áteresztő-képesség este a legmagasabb, ez pedig azt jelenti, hogy az arcápoló termékek este és éjjel a leghatékonyabbak, mert ekkor egyrészt könnyebben hatolnak a bőrbe, másrészt megakadályozzák a vízvesztést. A bőr áteresztő képessége délben a legalacsonyabb, ennek következtében az arcápolási termékek kevésbé szívódnak be a bőrbe. Épp ezért kiemelten fontos, hogy reggel is vigyünk fel bőrápoló terméket, hogy annak aktív összetevői be tudjanak jutni a bőrbe, mielőtt az áteresztő képessége csökkenni kezdene.
„A levegő alacsony páratartalma, ami leginkább télen jelent problémát, valamint az életkor és az UV-védelem hiánya miatt bőrünk szárazzá válhat. Amennyiben a bőrünkben elegendő aquaporin (vízszállító csatorna) található, akkor megfelelően hidratált marad” – mutatott rá Kramer professzor.
Az aquaporinok olyan különleges membránfehérjék, amelyek meggátolják a bőr kiszáradását, és a bőr saját, belső nedvességelosztó csatornáiként működnek, olyan létfontosságú anyagokkal táplálva azt, mint például a glicerol. „Az aquaporinok a bőr belső órájával összhangban termelődnek, vagyis reggel több, este pedig kevesebb.” Ennek tükrében lássunk néhány egyszerű bőrápolási szabályt. A nap folyamán a bőr aquaporin termelése csökken, míg az UV-terhelés növekszik. Épp ezért reggel, az arctisztítást követően, használjunk olyan nappali krémet, amely széles spektrumú fényvédőt tartalmaz, így megóvja bőrünket a nap káros sugaraitól, és támogatja a bőr természetes antioxidáns védelmét.
Erre a célra az AQUAporin ACTIVE Hidratáló arckrém UV-szűrővel FF25 termék használatát javasoljuk. Este a bőr vízáteresztő képessége megnő, ugyanakkor az aquaporin termelés lelassul, tehát ez az időpont arra tökéletes, hogy intenzíven hidratáljuk a bőrt. Erre a célra használjuk a bőrtípusunknak megfelelő AQUAporin ACTIVE Hidratáló arckrémet, amely mély és hosszan tartó hidratálást biztosít.
Használata serkenti az aquaporin csatornák aktiválását, és csökkenti a transzepidermális vízvesztést. A krémet este 18 óra és éjfél között alkalmazzuk, így reggel ragyogó, fiatalos és rugalmas lesz a bőrünk. A rohanó hétköznapokban is törekedjünk az egyensúly fenntartására: együnk egészséges ételeket, aludjunk eleget, és támogassuk bőrünk természetes védelmi rendszerét AQUAporin ACTIVE termékek használatával. Az egészséges, ragyogó bőr biztosítása érdekében ez a lehető legjobb stratégia.
Az AQUAporin ACTIVE termékcsalád tagjai:
- Eucerin® AQUAporin ACTIVE Hidratáló arckrém normál, vegyes bőrre 50 ml, 4.770 Ft
- Eucerin® AQUAporin ACTIVE Hidratáló arckrém száraz bőrre 50 ml, 4.770 Ft
- Eucerin® AQUAporin ACTIVE Hidratáló arckrém UV-szűrővel FF25 50 ml, 5.195 Ft
- Eucerin® AQUAporin ACTIVE Hidratáló szemkörnyékápoló 15 ml, 4.480 Ft
Az Eucerin® termékeket keresd a partnerpatikákban!
További információ:
Eucerin Magyarország
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: