VoilaMode

Tavaszi felfrissülés az Ilcsi Szépségmanufaktúrában

Itt biztos kezekben szépülhetsz

Hiába próbálom otthon kezelni az arcbőröm, odafigyelek az egészséges étkezésre, a napi folyadék bevitelre, néha mégsem bírok azokkal az undok pattanásokkal. Tiniként még abban reménykedtem, hogy 30 fölött már nem kell küzdjek ezzel a gyulladásos bőrproblémával, de sajnos rá kellett jöjjek, hogy az aknék kialakulása nem függ össze a korral. Bár egész évben nagy figyelmet fektetek az arcápolásra, tavasszal még nagyobb szükségem van egy alapos kozmetikai kezelésre, mely kellően felfrissíti és megszépíti a téli hidegben megvastagodott, elszürkült bőrömet. És ha arckezelés, akkor Ilcsi Szépségmanufaktúra, ahol a profi szakemberek kizárólag magas minőségű alapanyagokkal dolgoznak.

Ilcsi Szépségmanufaktúra

A helyről

A kozmetikai szalont az első kerületben, a Budai Vár tövében találod, mely egy több mint száz éves polgári bérházból lett átalakítva, ahol korábban öltönybolt működött. A hely gyönyörű, már kívülről is magával ragadja a figyelmet. Belépve a szemnek kellemes, a lelket megnyugtató, luxus színvonalú környezetbe csöppenünk, ahol egyszerre van jelen a múlt tradíciója és a jelen modernitása.

Ilcsi Szépségmanufaktúra

Kinek ajánlott a kezelés?

Bárkinek, aki tavaszi felfrissülésre vágyik, aki szeretné, hogy a hosszú tél után ismét élettel, frissességgel, ragyogással teli legyen az arcbőre!

A kezelés lényege

Bőrfelfrissítő, bőrmegújító kezelés, mely valódi vitaminbomba még az érzékeny arcbőrnek is. A kezelés után a már megtisztított bőr gyorsabban regenerálódik, simábbá válik, és megszabadul a szennyeződésektől. Így a mindennapi arckrémek is hatékonyabbak lesznek, nem mellesleg a szép smink alapja a tökéletesen megtisztított arcbőr.

Ilcsi Szépségmanufaktúra

A kezelés folyamata

A tavaszi kezelést a bőr alapos letisztításával kezdi a szakember. Ezzel a folyamattal hatékonyan el tudja távolítani a sminket és a szennyeződéseket. Így, hogy végre ismét fellélegezhetett a bőr, jöhetett a tonizálás, mely frissíti és nyugtatja még a nehezen kezelhető extra érzékeny, gyulladásra, kipirosodásra hajlamos bőrt is (amilyen az enyém). Következő lépés a peeling, mely szabaddá teszi az utat az értékes hatóanyagok felszívódásához. Az arctisztást egy finom arcpakolás követett, mely lenyugtatta az irritált, gyulladt bőrt. A kezelést végül egy kellemes arcmasszázs zárta. A végeredmény pedig egy üde, piros pozsgás, bársonyos tapintású bőr és fiatalos külső lett.

Ilcsi Szépségmanufaktúra

A pattanások legyőzéséhez ezt jó, ha betartod

  • ne használj túl erős, irritáló hatású kozmetikumokat
  • semmiképp ne moss arcot szappannal, ami nagyon kiszárítja a bőröd
  • ne nyomkodd, kapard a már kialakult pattanásokat
  • igyál sokat, naponta legalább 2 liter tiszta vizet
  • egyél sok friss zöldséget, gyümölcsöt
  • használj fényvédőt, már tavasszal is
  • végül pedig, fordulj kozmetikushoz, aki professzionálisan eltávolítja az elhalt hámréteget és minőségi készítményekkel táplálja arcbőröd

Kezelés időtartama: 1,5 / 2 óra
Telefon: +36 20 410 8740
Cím:  Budapest, 1012 Attila út 79.
További információ: Ilcsi

nevtelen_310

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!