VoilaMode

5 dolog, amit a héten…

a list of five things

Ülünk az asztalnál, mindannyian nagyon különbözőek vagyunk, különböző gondolatokkal, vágyakkal és mögöttünk álló múlttal, mégis megértjük egymást, nagyokat nevetünk a vicceken, néha együtt, néha egymáson. Majd egy pillanatra megállunk, néha tiszta, örömteli emlékek törnek fel bennünk, máskor szövevényes, kusza, arcpirító gondolataink támadnak, melyeket néha kimondani, sőt körülírni is nehéz lenne. De talán épp ettől vagyunk emberek.

5 dolog, amit a héten

(tovább…)

Insta pillanatok az életemből // Március

My month on Instagram

Amikor legutóbb egy asztalnál ültünk, még másként tekintettem rájuk. Akkoriban minden tovább tartott, a nevetések, a jó beszélgetések, a közös programok, a tavaszi séták. Mára minden megváltozott, megszűntek a nevetések, a közös élmények, ma már csak önmagunkra figyelünk. Rohanunk, dolgozunk, talán kicsit egoisták lettünk és már nem hagyunk időt a másikra.

FotorkgiuCuioureated

(tovább…)

Viszlát március! – helló április!

Március: amit igazán szerettem benne

Végre március, annyira vártam már rá. Igaz az időjárás odakint még nem ezt tükrözi, a naptár szerint akkor is beköszöntött a várva várt tavasz. Lassan véget érnek az undok, szürke hétköznapok, és lejár az unalmas csizmák, nehéz nagykabátok ideje. Szép lassan előkerülnek a szekrényből a friss hangulatot árasztó pasztellszínek, nőies öltözékek és azok az imádnivaló kiscipők.

Helló április

(tovább…)

Viszlát február! – helló március!

Február: amit igazán szerettem benne

Szeretem a februárt, olyan ez a hónap a télben, mint a péntek a hétben, egyértelműen jelzi, hogy véget ért az undok hosszú tél, és jön végre a várva várt tavasz. Az év második hónapja azonban más szempontok miatt is fontos számomra, ebben a hideg hónapban ünneplem a születésnapomat, épp egy havas, februári este jöttem össze Kedvessel, erre az időszakra esnek a legjobb farsangi multaságok, és ilyenkor lehet a legfinomabb fánkokat enni anyunál.


(tovább…)

Viszlát január! – helló február!

…amit igazán szerettem benne

Húúú de hosszú volt a 2015-ös év első hónapja, pont mint egy undok, borús hétfő, amikor már alig várjuk, hogy véget érjen. Mindent leszámítva hálás vagyok az összes olyan problémámért, amin átmentem idő közben, mert sikerült legyőzzem őket, és így erősebbé válnom. Köszönöm élet, végre felnőttem.

Január

(tovább…)

Insta pillanatok az életemből…

My Week On Instagram

Igen nehéz tisztességesnek lenni, ha körülötted mindenki hazug és álszent. Erre az észbontó felismerésre már egy ideje rájöttem, de valahogy mindig beleesek ugyanabba a csapdába, és ezért újra meg újra csalódnom kell hozzám közel álló emberekben, egykori barátokban. De ahogy mondani szokták, csak azért is talpra állok, leporolom magam, és erősebb leszek, mint azelőtt.

(tovább…)

5 Dolog, amit a héten…

a list of five things

Bármennyire is besűrűsödtek a tennivalóim az utóbbi időben, azért ez a hét sem múlhatott el inspirációs képek nélkül. Eheti kedvenceim a nude, természetes színek voltak, amelyek nagy örömömre már nem csupán a forró, nyári napokon dominálnak. Ez az a tipikus árnyalat, amellyel nem lehet hibázni, hisz minden nőnek remekül áll.


(tovább…)

5 Dolog, amit a héten…

…pillanatok az életemből

Hello Szépségek! Hogy vagytok, hogy teltek az ünnepek? Nem tudom ti hogy voltatok vele, de én nagyon nehezen rázódtam vissza a szürke hétköznapokba. Véget értek a hajnalig tartó beszélgetések, a sorozat maratonok, a délig tartó lustálkodások, és a késő esti ebédek. Hello 2015 első munkahete!    


(tovább…)

Insta pillanatok az életemből…

My Week On Instagram

Nem titok, hogy imádom az őszt, főleg ha ilyen szép, napsütéses, enyhe időben részesít bennünket. Szeretem az évszak színeit, meleg árnyalatait, sütőtök illatát, lehullott falevelektől teli utcáit, és pokróc alatt melegedő estéit. Azonban napokig nem tudtam élvezni a természet szépségeit, ugyanis a hét első felét megkeserítette az undok fogfájás, amivel képtelen voltam együtt élni. Így félelem ide vagy oda, végül erőt vettem magamon és felkerestem a fogorvosomat.

(tovább…)

Viszlát október!

…amit igazán szerettem benne

Mindenki máshogy éli meg az életet, így érthető, hogy nekem is vannak jobb és persze kifejezetten bánatcsalogató, undok pillanataim. Ilyenkor megpróbálok elszürkülni és beleolvadni a tömegbe. De szerencsére az október tett róla, hogy újra mosoly kerüljön az arcomra és színesben lássam ezt a szép, kerek nagyVilágot.

Viszlát október
(tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!